A credit crunch 6 - A szabályozók felelőssége és a credit crunch gyökerei

Elsőként nézzük meg, hogy a minősítők felelőssége hogyan függ össze a szabályozókéval. Nagyon egyszerűen: ha azok a vádak, amiket a minősítőkkel szemben megfogalmaztak, igazak, akkor - lévén, hogy réges-rég ismert problémákról van szó - a szabályozóknak már hosszú ideje szigorúbban kellene felügyelni ezeket az intézményeket. Persze történtek lépések, például 1975-ben az NRSRO státusz létrehozása az USA-ban, de közel sem volt olyan szintű szabályozás, mint amilyennek például a bankok (a minősítők ügyfelei!) voltak kitéve.

Sőt! A szabályozók például az új tőkeszabályozásban (Bázel I és II) kifejezetten a szabályozás pillérévé tették a minősítői minősítéseket - úgy, hogy gyaníthatóan nem ismerték túl alaposan ezeket az intézményeket.

Ha igazak a minősítőket illető vádak (csalás, módszertani problémák), akkor ez azt is jelenti, hogy a szabályozók egy "kiskaput" nyitottak az olyan kockázatok számára, amelyek egyébként nem lettek volna "szalonképesek": ezt a kiskaput a minősítők jelentették. Konkrétabban, a credit crunch előzményeként olyan rossz minőségű hitelek kockázata is a bankokra hárult, amilyet egyébként nem vállal(hat)tak volna fel.

Ez utóbbi gondolat arra is rávilágít, hogy a gyakran hivatkozott "originate and distribute" modell (vagyis, hogy a bankok a hagyományos betételhelyezés-hitelnyújtás helyett a nyújtott hiteleket továbbadják, ld. pl. itt, 8. oldal) nem egészen állja meg a helyét. Egyrészt, mivel sok problémás hitelt nem is bankok nyújtottak, de bankok vásárolták meg a belőlük "gyártott" strukturált papírokat; másrészt, még ha egy bank értékpapírosította is hitelportfoliója részeit, attól még felléphetett strukturált papírok vásárlójaként. A "keletkeztető és szétosztó modell" megjelölés azért félrevezető, mert azt sugallja, hogy a bankok az értékpapírosítást kizárólag a kockázatuk csökkentésére használták (vagyis csak az eszközoldali szerepükre utal).

Bár pontos arányokat nem közöl, az USA Kongresszusa számára készült jelentés a nem-banki jelzáloghitel-nyújtók előretörését jelöli meg az egyik fő problémának. Ezek az intézmények jóval kevésbé szigorú szabályozás alá tartoznak, mint a bankok, ugyanakkor a hitelnyújtási feltételeik sokat lazultak az elmúlt években. Például, a jelentés szerint a futamidő végén egy összegben törlesztő hitelek aránya a 2000-es 0%-ról 2006-ra 16.3%-ra nőtt (2. táblázat). Az ilyen hitelek fedezete mellett kibocsátott strukturális értékpapírok megvásárlása nem fér bele a "keletkeztető és szétosztó" modellbe.

Aki szeret összeesküvés-elméleteket gyártani, azt is mondhatja a fentiek alapján, hogy a szabályozók - ismerve a minősítési módszertan gyenge pontjait - összejátszottak a bankokkal, lehetővé téve számukra a kimutatottnál nagyobb kockázat felvállalását és - a credit crunch beütéséig - nagy profitok realizálását.

A fent idézett jelentés is utal arra, hogy elsősorban a fogyasztóvédelem terén hibázott a szabályozás. Valószínűleg sokan elemzték már ezt a kérdést: értelmes embereket miért kell külön védeni, ha azok hitelt akarnak felvenni? Nem tudják elolvasni a hitelezési feltételeket? A válasz, tudjuk: nem. Ezt mutatja az alábbi jelentés is, mely a kaliforniai szenátus Banki Bizottsága számára készült, még 2007 márciusában(!!). A jelentés a subprime szegmensben akkor megfigyelhető növekvő késedelmek több okát jelölte meg. Az egyik ok a változó kamatozás - ahol a kamat mindig csak emelkedhet, egy induló alacsony, sokszor "beetető" szintről. Egy másik a dokumentáció alacsony foka - például jövedelemigazolás hiánya. Jelentős szerepük lehetett a jelzálog-brókereknek is: az ő céljuk, hogy minél több hitelügylet köttessen rajtuk keresztül, és ezt sokszor nem egészen tiszta eszközökkel érték el (ld. "The subprime sinkhole", Bloomberg Markets, 2007. július). Ezeken kívül jellemző még az LTV növekedése, ami - amellett, hogy a befektetők potenciális veszteségét növeli - a nemfizetési arány növekedéséhez is hozzájárul (100% felett a hitelfelvevőnek már megérheti lemondani a jelzáloggal terhelt ingatlanról, ha megszabadulhat a hitelkötelezettségtől) - a "negative equity"-ről ld. pl. itt.