Tuesday, 18 November 2008

Magyar válság, magyar kezelés

Ahogy alakul nálunk a válság, érdekesnek gondoltam egy kicsit összeszedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. (Más is összeszedte a gondolatait: végre megjelent egy jó írás a portfolión a témában, elérhető itt.) Először nézzük a két talán legérdekesebb fejleményt.

Az egyik nagy kérdés, hogy mi is történik az OTP-vel. A bank folyamatosan azt hangoztatja, hogy minden rendben, 2009 végéig mindenféle külső forrás bevonása nélkül kihúzzák (nem tudni persze, milyen peremfeltételek mellett). A másik oldalon jön a bankmentő csomag (erről ld. alább), illetve egy IMF (és tsai) „segély”.
Volt egy érdekes személyes élményem is. Egy sokat hallott közgazdász az OTP-ről írt cikket egy – vélhetően – nem túl olvasott hetilapban, amelyikhez eddig mindig a hiteles, „tökös” tájékoztatás képét társítottam. Nos, ebben arról győzködte az olvasókat, „vezércikkben”, hogy az OTP milyen csodálatos bank, mennyire stabil, stb. Mint kiderült, a neves közgazdász „verbálisan interveniált” az OTP érdekében. A cikk írásakor már megemelték a betétbiztosítást, így nem volt egészen világos a cél: talán a részvényárfolyam fenntartása?

Aztán itt a „bankmentő” csomag. Ezt a bankok (legalábbis a nyilatkozók) látványosan visszautasítják. És tényleg, van benne egy-két elég komoly lehetőség. A csomag szerint aki igénybe akarja venni az állam segítségét, annak részesedést kell juttatnia az államnak. Ebben semmi különös nincs, mindenhol így mennek a csomagok. A keményebb része a dolognak az, amikor az állam gyakorlatilag átveheti a hatalmat a pénzintézet felett, a vezetőség beleegyezése nélkül. Szerintem ez az a pont, amit nagyon pontosan újra kell gondolni.
Ugyanakkor nem csak az „OTP-re írták”: számolnak azzal is, ha egy külföldi bank elengedné egy itteni leányát. Ha ez vélhetően kedvezőtlen rendszerszintű következményekkel járna, akkor az állam közbelép. Erre írták valahol, hogy egy nagy nyugati anyabank nem fogja engedni bedőlni a leányát, hiszen az komoly dolgokat indíthatna el – ugyanakkor az eshetőségre készülni kell, mint ahogy a rendszerszintű problémákra, így összességében jó, hogy megszületett ez a törvény. Más kérdés, hogy csak erre, ilyen típusú szabályozásra van-e most szükség.

***

Azt gondolom, hogy míg pár hete a nagy félelem a banki rövid devizaforrásokhoz kapcsolódott, mostanra előtérbe kerül az is, hogy mi lesz a gazdasággal, a növekedéssel. Talán a jelenlegi problémákat erre a két nagy csoportra lehet osztani, s a helyzet e kettősségét talán sokan nem veszik észre. Egyik ágon beszélünk a bankokról: devizakockázat, devizahitelek, devizalikviditás és IMF. A másik oldalon a gazdaságról: (forint-)hitelek, növekedés. A kettőt azért kell külön kezelni, mert más a baj, más a megoldás.

***

E kiindulópontokkal nézzük meg, hogy milyen a magyar válságkezelés. Ami látszik, az felemás. Egyfelől látszik, hogy a döntéshozók akarnak valamit tenni, és tesznek is, másfelől a kommunikáció és részben a megvalósítás nem jó.

Kommunikáció. Kezdődött azzal, hogy pár hónapja folyamatosan azt hallottuk, hogy minden a legnagyobb rendben. Aztán jött az IMF, akire, ugye, nincs szükségünk, de azért jó ha itt van, miért ne legyen, régi barát. Aztán a nagy részvényár-esésekkor megint azt hallottuk, hogy a bankoknál minden rendben – itt volt például a bevezetőben említett eset a totális csúsztatással – és az embernek már rég gyanús volt, hogy ha ennyire minden rendben, miért kell ezt ilyen gyakran és erőteljesen hangoztatni. Úgy éreztem sokszor, hogy a nyiltakozók nem érzik saját súlyukat, illetve hogy mit, mikor és hogyan kell mondani.

Aztán itt jött a bankmentő törvény (-tervezet). Az én értelmezésemben a törvény a bankokra irányul, és nem a gazdaság fellendítését célozza. (A bankok pont ezt mondják: nincs szükségünk ilyen törvényre, inkább a gazdaságot lendítsétek fel. Kérdés, hogy az IMF hitelből akarnak-e, lehet-e gazdaságélénkítő intézkedéseket hozni, vagy azt csak a lejáró adósság refinanszírozására lehet használni.)
A bankokat a devizaforrások felől fenyegető veszély talán elhárult. Én ezen túl közvetlen okot nem látok arra, ami miatt egy bank rövid távon olyan helyzetbe kerülhet, hogy akár a tőkemegfelelése, akár likviditása bajba kerülhet, nem beszélve rendszerszinten előidézett problémákról. Ennek fényében kérdéses, hogy amikor a törvény a tőkejuttatásról ír (ez teszi ki a nagy részét), erre mi szükség van. Talán úgy általánosságban, a jövőre nézve? Ha elfogadjuk, hogy likviditási probléma van, akkor miért tőkét akarunk juttatni? Nyugaton más volt a helyzet, ott tényleg voltak nagy veszteségek. Talán nálunk is vannak csontvázak a szekrényben? (Erről a PSZÁF-nak, legalább, tudnia kellene, ha kicsit is értelmes a jelentési rendszer.)
Végeredményben az állami döntéshozók és a „piac” mintha kicsit elbeszélne egymás mellett. Ennek talán oka az is, hogy állami oldalról inkább a nyugatot másoljuk, ahelyett, hogy a saját problémáinkra keresnénk megoldást (igaz, hiába az OTP nagyhangú kommunikációja, hogy minden rendben, azért azt még várjuk ki – szóval nem rossz, hogy van/lesz egy ilyen bankmentő törvényünk, de ez kevés). És nem látszik a gazdaságélénkítés forrása.

No comments: